Egy gondolat motoszkál bennem egész nap.
Az jár a fejemben, vajon milyen közös jellemzőik vannak azoknak, akik áldozatként élik az életüket?
Áldozattípusra utaló tünetek:
- „Jajj, a rohadék főnököm már megint beszólt/hülyeséget beszélt/egy idióta!”
- „Már megint beteg vagyok, aaaannyira szenvedek, nem is tudom, hogyan élem túl...”
- „Olyan kevés a péééééénz!”
- „Élni is alig van időm, a háztartás, a munka, a bevásárlás, annyira eleméééészt!”
- "Nem tudom megtenni, képtelen vagyok rá, különben is, ezmegazmegamaz nem segít semmit!"
Csak nézz szét a környezetedben, dugig vagy ilyenekkel! Persze nem kell összekeverni az egyébként kiegyensúlyozott, de éppen hullámvölgyben lévő nőismerősöket a megrögzött áldozatokkal. A panasz ebben az esetben jelzés, segítségkérés, vagy akár csak a kibeszélésre való törekvés. Biztosan érted/érzed a különbséget az állandó jelleggel áldozati szerepben „tetszelgők” és az éppen rossz passzban lévők között.
Ugyanakkor vannak más tünetei az áldozati szerepnek: az agyonhallgatás, a csendes szenvedés, urambocsá' mártírkodás.
Ez a típus nem ússza meg súlyos betegségek nélkül, és bizony néha olyanokról derül ki, hogy titkon áldozatok, akikről nem is gondolnád: a kollégáid közül a legéletvidámabb, legviccesebb nőről állapítják meg hirtelen, hogy már egy éve súlyos nőgyógyászati gondjai vannak, de sosem ment még orvoshoz, pedig már vérátömlesztésre szorul, és majdnem belehal. Hogy miért? Mert nem akart zavarni senkit a gondjával...
Vajon milyen gondolatok munkálnak az ilyen nők agyában? Többnek, jobbnak érzik magukat akkor, ha szépen csendben felzabálja őket egy egyébként gyógyítható betegség? Jó érzés csendben szenvedni?
Jó áldozatnak lenni? Jól esik a figyelem, amit a probléma kicsúcsosodása esetén - szerintük kéretlenül - megkapnak?
Ha nem látnám az ilyen eseteket saját szemmel, el sem hinném. Ma, az internet, a pár kattintással elérhető információ idején még mindig képesek az agyonhallgatásba önként belepusztulni a nők.
Hogy ki tehet ez ellen? Az biztos, hogy nem egy külső megmentő.
A hősnők nem körülöttünk, hanem bennünk élnek..
Holnap olyan nőről mesélek neked, aki kilépett az áldozati szerepéből - na nem önszántából, és én mondom neked, hőssé vált!
