Nem vagyok emberjogi aktivista, nem vagyok a bántalmazott nők megmentője, mégis, olyan témával kezdem a blogot, ami felkavarja az indulataimat.
Sosem voltam áldozat típusú személyiség, persze hullámvölgyeim, mint bárkinek, nekem is voltak. Igen, volt olyan helyzet, amiben nőként elnyomva, megalázva, eltiporva éreztem magam lelkileg. Mielőtt még ezen kapná fel a vizet valaki, nyilván férfiként is van esély elszenvedni ilyesmit, de most, és mostantól fogva, a nőkről beszélünk.
Arra az ügyre szeretnék visszatérni, amelyben egy fiatalasszony a rejtett kamerás felvétel trükkjéhez volt kénytelen folyamodni, hogy az igazát tudja bizonyítani: a volt párja terrorizálja, rendszeresen megüti, a családját, őt magát üldözik, gyerekeit elvitték.
Az alábbi linken megnézheted a videót, köszönhetően Joshi Barath műsorának stábjának:
http://webcast.tv2.hu/joshibharat/index.php?m=video&video_id=391280
Joshi Barath vonatkozó műsorrészét pedig itt láthatod (borzasztó tanulságos, szánd rá azt a húsz percet!)
http://webcast.tv2.hu/joshibharat/index.php?m=video&video_id=391378
Mégis, most nem csak arról akarok beszélni, hogy mit láthatsz a felvételen, mi történik, mit történt azóta. Nem, ezek más oldalak reszortjai. Amiért én írok erről az esetről, az a lelki gyötrődés, és a kiszolgáltatottság olyan foka, hogy ha ebből nem tud pozitívan kikerülni a fiatalasszony, akkor akár az egész élete, személyisége derékba törhet.
Mindannyiunkra róhat nagy feladatokat az élet, és mindannyiunk elé gördülhetnek sorra azok az akadályok, amiket néha úgy érezzük, nagyon nehéz leküzdeni. Néhány év(tized)nyi felnőtti élet során megtanuljuk azt, hogy a problémák megedzenek, erősebbé, ellenállóbbá tesznek minket.
De vajon mit kell megtanulnunk olyan helyzetből, ami már akár az életünket és a gyerekeink életét is veszélyezteti?
A videón látható fiatalasszony egy hősnő. Ildikó a műsorban is példásan nyugodtan, összeszedetten beszélt, miközben forrongtak benne az érzelmek: düh, félelem, kétségbeesés.
Tudod mit tartok ebben az esetben a legdurvább „adalékoknak”?
Ez a megfélemlítés, terror, veréssorozat hónapok óta tart!
Ildikóban még az a félelem is munkál, hogy nem tudja megértetni a külvilággal, hogy micsoda veszélyben él a gyerekeivel. Ez a félelem abból ered, hogy hónapok óta hagyják, hogy így éljen! Lelki börtönben, megnyomorítva.
Hiába, hogy a gyerekek kicsik, érzik a probléma súlyát (lásd, 4 éves kislányuk könyörög az anyjának, hogy ne menjen sehova. Tudod te, milyen kicsi még egy 4 éves gyerek, és mennyire nem problémákkal terhelten és félelemben kéne élnie? Mit érezhetnek a kisebbek, akik még nem tudják kifejezni?)
A kilátástalanság a leggyomorforgatóbb ebben a helyzetben: ha bántanak, senkire sem számíthatsz? Törvény? Jog? Igazság? Rendőrség? Gyermekvédelem? Ezek hol vannak hónapok óta?
De nem az a célom, hogy hányingered legyen az ügy miatt. Az a célom, hogy meglásd Ildikó hősies jellemvonásait:
Ildikó kitart, kibír, csapásokat a végletekig tűr, közben nem csak a puszta túlélésért küzd, hanem a megoldást keresi (lásd, rejtett kamerás felvétel, nyilvánosság felvállalása)
Egy boldog életút során, hirtelen borzasztó mélypontra kerülve, iszonyatos leckét kell megtanulnia, de a megoldásra irányuló cselekedetei azt mutatják, hogy ebből még erősebben fog kikerülni (ha megkapja a segítséget, lásd alább!)
Visszahúzódva, begubózva, konfliktusokat kerülve lavírozhatna, de Ildikó inkább elmegy a végsőkig a saját igaza bizonyítására, ez ritkaság számba menő lelkierőt feltételez.
Viszont, amik a történet maradandó negatívumai:
Az bíróság által megítélt gyermekláthatás időpontjai remek apropók a volt férjnek a verésre, pofozkodásra, tégla hajigálásra. Úgy venném el tőle a láthatást, mint a szél! Sőt, távol tartási végzést hoznék, a rendőrség, polgárőrség helyében pedig kiemelt figyelmet fordítanék az úriemberre. Ja, ez negatív diszkrimináció lenne, úgyhogy ez utóbbi valószínűleg kizárt.
A férfi rokonaival megértetném - csak van néhány erre hivatott szerv a környéken -, hogy nekik nincs láthatási joguk. Kész.
Ami a legborzasztóbb: ha valaha vége lesz ennek, Ildikó akkor fog összeroppanni. Akkor lesz majd beteg, akkor omlik össze, akkor hagyja el az ereje. Ha vége lesz valaha...
Gondolj bele, hogy a te párod változik ekkorát hirtelen, és folyamatos atrocitások, fenyegetések, bántalmazások érnek onnantól kezdve. Hogyan zárnád le végleg az ügyet? Le lehet ezt zárni egy az egyben? (Tudom és remélem, a te párod erre sosem lenne képes, de akkor biztos ismersz valakit, aki bármikor keveredhetne Ildikóéhoz hasonló helyzetbe...)
Joshi többször utalt arra, hogy azt kellene megtalálni, mi váltotta ki ezt a viselkedést a férjből, és AZT megoldani. Üzenem Joshinak, hogy nem váltotta ki semmi, ennek sokkal mélyebbről eredő gyökerei vannak, és sokkal összetettebb helyzet annál, hogy egy dologra vissza lehessen vezetni. Ezt nem lehet megoldani egy lépésben.
Totális elszigeteltségre van szükség, elválasztásra, kizárásra. A férjnek is erre van szüksége, mert ha nincs kapcsolat, akkor benne is lezajlik a szükséges lezárási folyamat, elvégre éveken keresztül nem tettethette, hogy normális volt, mert valóban normális volt. Nehogy azt higgye bárki, hogy a férj egy velejéig romlott alja ember. Nem az, csak egy kicsit megbicsaklott.
Visszatérve a hősi státuszra és a bejegyzés értelmére - és ezzel zárom is soraimat és várom a reakciókat: Ildikó hősies lépései eddig terjedtek, eddig szólt a hatásköre. Már ezt sem tudná bárki utána csinálni! Viszont innentől már egymaga nem tudja megoldani, nagyon komoly segítségre, teljes élet-cserére lesz szüksége. Most már ideje lesz képbe kerülnie egy másik hősnek... Vagy hősöknek...
Mi a véleményed?
